5Ritmus® mozgásmeditáció és közösségi élményfeldolgozás Fejér Péter, akkreditált tanár vezetésével
Budapest, 2020. október 10.
Ezen a szombaton két programot kínálok, lehet külön-külön is részt venni, vagy együtt a kettőn. A létszám korlátozott, ezért kérlek mindenképp jelentkezz be, akkor is, ha még nem biztos, hogy el tudsz jönni.

Talpak tanácsa
11-14 óráig
A mozgás és tánc segítségével apró történeteket fogunk megosztani magunkról. Hasonló foglalkozások korábbi tapasztalatai alapján tudom, hogy pusztán történeteink megosztása gyógyító erővel bír, és a hozzá kapott visszajelzések egészen új, kreatív utakon tudnak minket elindítani. Az első ilyen alkalom után, ami augusztusban volt, többen hatalmas segítséget kaptak a saját nehézségeik feldolgozásában. A metodika egy német kisközösségben kidolgozott és sokszor sikerrel alkalmazott technikán (Zegg Forum) alapul kisebb változtatásokkal.
Ezen a foglalkozáson tánccal kezdünk, hogy kapcsolódni tudjunk a fizikai jelenlétünkhöz és kapcsolatba kerüljünk a zsigeri intuíciónkkal. Lesz idő utána arra, hogy meghallgassuk egymás történeteit, és visszajelzést adjunk arra, amit hallottunk, létrehozva egy kis törzsi tanácskozást. Ebben a megosztásban is nagy szerepet kap majd a mozgás, ezért neveztem el az eseményt Talpak tanácsának. Végül lesz idő arra, hogy mindazt, amit hallottunk és átéltünk, táncba vigyük, és teret engedjünk a testük bölcsességének, hogy fel tudjuk dolgozni.
Bárki részt vehet az eseményen, nincs előzetes tánctudáshoz kötve, csupán annyi a kérésem, hogy legyél nyitott arra, hogy mozogj. Szeretettel várunk, ha úgy érzed van olyan történeted, szituációd, amit megosztanál, és akkor is, ha úgy érzed, nincs most ilyen. Mindannyian gazdagodunk mindenki történetéből, és mindannyian meg tudjuk adni egymásnak az értő figyelés ajándékát.

Út az eksztázis felé
15-18 óráig
Az 5Ritmus mozgásmeditáció arra hív, hogy ébreszd fel a tested képességét arra, hogy érzékeld mindazt, ami körülvesz és reagálj rá a magad módján. A testünk, a szívünk, az elménk ruganyossá tud válni, ha elengedjük azokat a korlátokat, amik közé igyekszünk magunkat beszorítani. És a testmozgás az egyik legjobb mód arra, hogy ezzel kísérletezzünk. Ahogy a káosz táncában lassan alámerülünk, a testünkben felébred az érzékelés képessége, elkezdjük megnyitni az érzékelés elfeledett csatornáit, a testünk elkezd figyelmessé és éberré válni. Feloldódunk a mozgásban, feloldódunk a térben. És ebből a feloldódásból lassan, a maga módján meg tud születni a líra ritmusa, a kreativitás csodája, a játékosság könnyűsége.
Elengedjük magunkat, belemerülünk az eksztázisba, hogy aztán megtaláljuk újonnan magunkat, igazibban, élőbben, kreatívabban.
Előzetes tudásra vagy tánctapasztalatra nincs szükség, minden érdeklődőt szeretettel várunk! [>>>Az 5Ritmusról]
“Elkeseredetten próbáljuk az életünket egyben tartani, mindent kiszámíthatóvá és biztonságossá téve, de az élet nem ilyen. A káosz arra tanít, hogyan lebegjünk az ismeretlenben és hogyan élvezzük ezt. A káosz táncolása leföldeli az elmét a testünkbe és fellazít mindent ami megrekedve tartotta az intuíciódat.”
Gabrielle Roth, Sweat Your Prayers
Mikor
2020. október 10.
- Talpak tanácsa 11-14 óráig
- Út az eksztázisba 15-18 óráig
Hol
SÍN Művészeti Központ
1139 Budapest, Gyutacs u. 10.
Árak
Ha csak az egyik programra jössz és október 8-ig átutalod a részvételi díjat, akkor 4000 Ft. Csak az egyik program helyben fizetve 5000 Ft (fizethetsz készpénzzel vagy kártyával).
Mindkét program együtt október 8-ig átutalva 7500 Ft, helyben 10 000 Ft.
Nyelv
Tanítás igény esetén angol nyelven is. A délelőtti program alapvetően magyarul zajlik majd.
Kapcsolat
Fejér Péter
fejer.peter@ritmusok.hu
+36 30 475 2394