One Tribe ::: Egy törzs

Egy törzs — 5Ritmus® műhely Fejér Péter vezetésével, Verőce, 2021. július 21-25.

Ahogy a megszentelt Földön jársz, legyen minden lépted imádság.

― Black Elk, Lakota törzs

Újra találkozni, újra megtalálni az egyszerű örömet egymás társaságában, újra figyelni egymásra, tanulni egymástól, felemelni egymást. Az Egy törzs elvonulások minden évben elsősorban a találkozásokról szólnak. Arról, hogy hogyan tudunk egymás jelenlétében egyre őszintébben, egyre nyitottabban és egyre kényelmesebben létezni. Arról, hogy hogyan tudunk beleoldódni a közös táncba, az egyediségünk elvesztése helyett egyre színesebbé téve a nagy közös forgatagot mindazzal amit mi hozzáteszünk.

A találkozások fontosságára, az együttlétek jelentőségére az elmúlt időszak igencsak látványosan hívta fel a figyelmünket. Oly sok minden változott az emberi közösségeinkben helyi és globális szinten egy év alatt, amihez máskor évtizedek kellenek. És ez néha nehéz teher is sokunknak, nekem is az volt párszor. Ezért fontos, hogy osztozni tudjunk örömeinkben és nehézségeinkben. Ahogy megosztjuk nehézségeinket, csökken azok súlya. Ahogy megosztjuk örömeinket, egyre több lesz belőle.

Bízunk benne, hogy ez a tizedik Egy törzs elvonulás is sokunk számára mélyen ható tapasztalásokat hoz, maradandó változásoknak ágyaz meg, hosszan tartó kapcsolódásokat indít útjára.

Az én receptem a magam gyógyulásához és másokéhoz is a tánc. Táncolj magadban, hogy felfedezd, ki vagy. Táncolj másokkal, hogy felfedezd, kivel vagy együtt. Táncolj csoportban, hogy felfedezd a helyed. Hozd mozgásba a lelked, és meggyógyítja magát.
Ha elég sokáig, elég elkötelezetten és elég mélyen táncolsz a saját tudatod fekete lyukában, akkor a lelked ereje elő fog törni, és fenékbe fog billenteni – pont téged. Az összes fájdalmad és sebed, félelmed és sikertelenséged, bűntudatod és szomorúságod félre lesz söpörve, ahogy táncolsz, míg végül semmi más nem marad belőled, csak maga a tánc.

Gabrielle Roth, Connections

Ezen az elvonuláson Gabrielle Roth 5Ritmus mozgástérképe lesz az iránymutatónk.

Az áramlás ritmusának gyakorlására mindig szükséged van. Gyakorolnod kell, hogy hogyan tudod újra és újra megtalálni a biztos talajt a lábad alatt, hogyan tudsz visszatalálni az egyensúlyodba, miután valami kizökkentett, hogyan tudsz újra feloldódni és elindulni, miután valamitől lefagytál. Az áramlást gyakorolnod kell, hogy a legváratlanabb körülmények között is megtaláld a benned élő gyengéd, megtartó erőt.

A staccato ritmusát azért gyakoroljuk, hogy ki tudjuk fejezi az életerőnket, hogy együtt tudjunk mozdulni a vágyainkkal, hogy követni tudjuk mások útmutatását és útmutatás lehessünk mások számára. A staccatot sokat gyakorold, hogy otthonosan mozogj benne, hogy természetessé váljon számodra, hogy a zsigereidben is érezd, hogy te élsz, hogy neked jogod van láthatóvá válni, hogy fontos az, ami általad megjelenik a világban.

A káosz ritmusa segít nekünk, hogy minden változásra úgy tekintsünk, mint egy hullámra, amit meglovagolhatunk, ami tovább tud minket vinni.

A káosz ritmusa alázatra nevel: gyakran nem vagyunk urai annak, ami történik velünk, és ahelyett, hogy azon küzdenénk hiábavalóan, hogy uralmat szerezzünk az események fölött, inkább azzal mozdulunk, ami épp adódik. A káosz ritmusa megtanít a folyamatos elfogadásra, a folyamatos változásra.

A líra ritmusa éppolyan fontos, mint az előzőek. A líra segít megtalálni a könnyedséget, a humort, a szabadság érzését mindabban, ami épp történik velünk. Ez gyakran tűnhet oda nem valónak egy komoly vagy nehéz helyzetben. Mégis, ez az, ami a legsötétebb pillanatokon át tud minket segíteni. A líra tud minket emlékeztetni, hogy végső soron mindig is szabadok vagyunk.

A csend ritmusa eggyé válás az univerzummal, a misztériummal, a világ végtelen tágasságával. A csend ritmusának gyakorlása elengedhetetlenül fontos, hogy mindig, újra és újra megtalálhassuk a letisztult harmóniát, az éteri szépséget, a ki nem hunyó reményt.

A műhely mindenki számára nyitott, korábbi tapasztalatoktól, életkortól és fizikai rátermettségtől függetlenül. A tanítás angolul és magyarul történik majd.

Fejér Péter a 90-es években kezdett csoportfolyamatokat facilitálni. Pedagógiai, filozófiai és gazdasági végzettsége van. Dolgozott kutatásszervezőként, üzleti tanácsadóként, tanárként és trénerként. 2011-ben Gabrielle Roth-tól kapta meg az 5Ritmus tanári akkreditációt. Heti rendszerességgel tanít Budapesten és számos városban tart műhelyeket Magyarországon és szomszédos országokban.

Lőrincz Éva: “Magyar, esztétika és kommunikáció szakos bölcsészként végeztem, majd néhány évig a legkülönbözőbb munkahelyeken és területeken dolgoztam, miközben elvégeztem a Magyar Pszichodráma Egyesület pszichodráma vezető képzését.
Pszichodráma csoportokat vezetek és life coachként egyéni tanácsadással is foglalkozom. Szeretném, ha munkámban érezhető lenne tanítóm, Max Clayton végtelen életszeretete, humora és könnyedsége, és szakmaiságomat a tőle tanult természetes, “tiszta és friss” szemlélet hatná át.”

Dátum

2021. július 21-25.

Időbeosztás

  • Szerda 18-21
  • Csütörtök 10-13, 18-21
  • Péntek 10-13, 18-21
  • Szombat 10-13, 18-21
  • Vasárnap 10-13

Hely

Verőce, Géza Fejedelem Református Általános Iskola sportcsarnoka

Árak

44 000 Ft
Csak hétvége péntek estétől: 31 000 Ft
Részvétel a szerdai nyitóestén: 5000 Ft

Aki hozza a párját, annak a párja féláron jöhet.

A koronajárvány szerencsére alábbhagyott, de nem tűnt el. Sőt, újabb feléledése várható. Ezért a közös biztonságunk és biztonságérzetünk megteremtése érdekében az elvonuláson való részvétel feltétele:

  • beoltottság (legalább az első adag, amit védettségi igazolvánnyal vagy oltási igazolással tudsz nekünk igazolni);
  • fél éven belül átestél a betegségen (megfelelő vizsgálati eredmény szükséges az ellenanyag meglétéről);
  • 48 órán belül elvégzett teszt, ami igazolni tudja, hogy nem vagy aktuálisan épp vírushordozó.

Annak érdekében, hogy megkönnyítsük azok dolgát, akik tesztet szeretnének majd csinálni, mi is beszerzünk teszteket. Ezek a tesztek ott lesznek velünk, pár perc alatt elvégezhető velük a tesztelés. Mi csak 1000 Ft hozzájárulást kérünk tőled a teszt költségéhez. Ha szeretnél élni ezzel a lehetőséggel, akkor a jelentkezési lapon jelezd ezt. A megjegyzéshez beírhatod.

Étkezés

Van a közelben közért, és egy cukrászda, ahol reggelizni is lehet majd. Fogunk rendelni vegán ebédeket és vacsorákat, amikre fel lehet majd iratkozni.

Szállás

Lehet majd aludni a helyszínen, a nagycsarnokban vagy egy kisebb teremben: 4000 Ft a négy éjszaka együtt. Vannak zuhanyzók, és el fogunk lepedőkkel különíteni helyeket az alváshoz. Kis is lehet járni Budapestről, mert a vonat fél óra alatt kiér a Nyugatiból. És segítünk apartmant is találni, ha szeretnéd.

Nyelv

Kapcsolat

A tanítás angolul és magyarul történik.

Varga Zsófia varga.zsofi.mail@gmail.com

One Tribe

waves level 5Rhythms® workshop with Péter Fejér, certified teacher
21-25 July 2021, Verőce, Hungary

As you walk upon the sacred earth, treat each step as a prayer.

― Black Elk, Lakota tribe

Meeting again, finding again the simple joy in being with others, listening again to each other, learning from each other, lifting up each other. Every year these One Tribe gatherings give space for meetings. Giving space to being in the presence of each other honestly, genuinely, openly, comfortably. Giving space to dissolving into one big dance, without losing our uniqueness, bringing all our different beautiful colors with us to create one big symphony.

Our recent past forcefully drew our attention to the importance of meetings, gatherings. More things changed in our communities and societies in one year, than in a decade before. And that may have been a huge burden for some of us. It was a burden for me sometimes, that one I know. That’s why it’s even more important than before to be able to share our joys and our burdens. As we share the burdens, they are getting lighter. As we share our joys, they multiply.

We hope that this tenth One Tribe will bring us deep experiences, initiates much needed changes and sow the seeds of long lasting connections, just like the earlier throughout this decade.

My prescription for my own healing and the healing of others is to dance. Dance alone to discover who you are. Dance with others to discover who you are with. Dance in a group to discover your place. Put your psyche in motion and it will heal itself.
If you dance long and hard and deep in the black hole of your own consciousness, the power of your soul will kick in and kick butt—specifically yours. All your secret hurts and wounds, fears and failings, regrets and upsets will be swept away in the dance till eventually there’s nothing left of you but the dance.

Gabrielle Roth, Connections

Péter Fejér started leading groups and using non-formal teaching methods in the early 90’. He has degrees in pedagogy, philosophy and economics. He worked as a research administrator, business consultant, and trainer. He received accreditation to teach the 5Rhythms from Gabrielle Roth in 2011.
He offers weekly classes in Budapest, workshops in several cities in Hungary, Romania, Slovakia and Austria. He is member of the 5RTA and the ICMTA international teacher organizations.

Éva Lőrincz: “I have degrees in literature, philosophy of aesthetics and media studies. I learnt psychodrama from Max Clayton. For more than ten years I mainly work as psychodrama group leader and as life coach. I hope to embody my master’s humor and love of life in my work.”

Time

21-25 July 2021

Schedule

  • Wednesday 18-21
  • Thursday 10-13, 18-21
  • Friday 10-13, 18-21
  • Saturday 10-13, 18-21
  • Sunday 10-13

Venue

Sports hall in Verőce, Hungary
Verőce, Garam u. 8.

Travel from Budapest: there’s regular train service from Nyugati Railway Station (takes half an hour)
If you come by air: 1,5 hours by public transport form Budapest Airport
Train: 2,5 hours from Bratislava to the village or 2,5 hours from Vienna to Budapest

Prices

  • Full price: €190
  • Weekend only (from Friday evening): €145
  • Special price for participants from North-Macedonia, Romania, Serbia, Slovakia: €130

If your life partner applies he/she is entitled to a 50% discount.

The pandemic is still present around us, and we would like to provide a place for every participant where they can feel safe, so only those people are allowed to join who can prove that they are vaccinated, or recovered from covid, or those who bring the results of a PCR/antigen test, which is not older than two days.
We’ll bring quick tests, so you can test yourself at the venue before you check-in. The price of this is only €3. Please let us know in advance if you’d like to have this, so we could buy enough tests.

Food

Nearby there is a food store, and there is a nice place at the Danube where you can have breakfast. We’ll order vegan meals for lunch and dinner. Signing up is optional.

Accommodation

It’s possible to sleep in the hall on the floor for 4000 HUF / €12 (price for the 4 nights together). There are showers available and we’ll create “rooms” by hanging some fabrics.

We can help you book beds in the village, or you can find something nearby on your own.

Language

Contact

Teaching will be in English, with Hungarian translation.

Zsofia Varga varga.zsofi.mail@gmail.com

Közzétéve: Fejér Péter

A 5Rhythms teacher living in Budapest, Hungary.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: