Portal

Kapu

Open Floor műhely és rituálé
Cathy Ryan vezetésével
2020. október 23-25., Budapest

Ez a műhely sajnos elmarad a nemzetközi utazásokkal kapcsolatos nehézségek miatt.
Ugyanezen a hétvégén, ugyanazon a helyszínen Fejér Péter kínál egy mozgásműhelyt: https://dancefejer.org/2020/09/29/belso-aramlasom-2/

Milyen különleges időket élünk most… Úgy érzem magam, mintha egy életrendezési elvonulásra küldött volna Isten.

Előretekintve, várom már a lehetőséget, hogy személyesen találkozzunk ismét… remélem megvalósul…

Ez a hétvége egy egész éjszakás rituálé köré szerveződik. Kiküldjük majd a hálánkat a világba, meditálunk, szemtanúkká válunk, táncolunk és elcsendesülünk egy olyan térben, amelyben megszülethet a közös gyógyító energiánk, és amelyet továbbküldhetünk a világba, a családunk felé, a közösségeink felé.

Közösen készülünk majd fel a péntek délutáni táncunkkal, megformálva a szándékainkat. A szombat délelőtt szabad lesz, ebéd után gyűlünk majd össze, hogy mozogjunk és előkészüljünk és ez után fogunk belemerülni a rituáléba nagyjából este kilenctől reggel hétig (ezek az időpontok még változhatnak kicsit).

Egyszerű és tiszta struktúrája lesz annak, ahogy a mágikus éjszakán végighaladunk.

Pihenni is fogunk együtt és lesz egy reggeliző lakoma, mozgás, közös megnyugvás és vasárnap ebéd körül fejezzük be.

Egyre jobban és jobban szeretem ezt a fajta közös munkát, ahogy mélyen megértem annak az energiának a működését, amit így el tudunk indítani a környezetünk felé, és amely a szeretet és gyógyulás felé visz. A kulcs az, ahogy összeadódnak a szándékaink, az őszinteségünk, a szívünk.

Cathy sok éve dolgozik testfókuszú módszerekkel. Színházi, írói és sámáni háttérrel rendelkezik. Az Open Floor iskola egyik alapítója. Európában és az Egyesült Királyságban vezet foglalkozásokat. Még több részletet találsz a munkájáról és hátteréről az oldalán: www.humans-being.co.uk 


Jelentkezés


Praktikus részletek

Helyszín
Experidance társulat terme
Cím: 1138 Budapest, Váci út 152. (közvetlenül az M3-as metró Forgách utcai megállójánál)
Parkolás: a területen belül korlátlanul, nagyon kedvező áron.
Megközelítés tömegközlekedéssel: az M3 metró Forgách utcai megállójánál, valamint a 15-ös, 115-ös és 32-es busszal. Őrzött, ingyenes biciklitároló az udvaron belül.

Időbeosztás

  • Péntek 18-21 óra. A pénteki foglalkozáson csak azok vesznek majd részt, akik az egész műhelyre jönnek.
  • Szombat kora délután kezdünk, vasárnap ebéd tájban végzünk

Részvételi díj

  • A részvételi díj 130€ (magyarországi lakosok számára)
  • Korai jelentkezési ár augusztus 31-ig: 110€
  • A jelentkezés 5000 Ft vissza nem téríthető előleg befizetésével válik véglegessé.
  • A részvételi díjat forintban is be lehet majd fizeti az aktuális árfolyamnak megfelelően. Erről a műhely előtt néhány nappal küldünk majd tájékoztatást.

Kérdéseiddel nyugodtan keress meg minket, örömmel válaszolunk: fejer.peter@ritmusok.hu

Portal

Open Floor workshop and ritual
led by Cathy Ryan
23-25 October 2020, Budapest

We had to cancel this workshop because of the difficulties of international travel.
On the same weekend in the same venue Peter Fejer will offer another workshop: https://dancefejer.org/2020/09/29/belso-aramlasom-2/

What an extraordinary time we’re are living in…I feel like I’ve been handed a vision quest from god:) 

Looking to the future and holding the possibility of being together in person again…let’s see…
This weekend will centre around an all night ceremony to offer a sense of gratitude out into the world, to meditate, witness, dance and rest in a space for a collective healing energy to build between us and  then send on into the world, our families and communities 
We will prepare together with a dance on Fri night, setting our intentions, a morning off on Saturday, gathering after lunch to move and prepare and then we will head into ceremony from about 9pm until 7am ( these times may vary slightly)
There will be a very simple and clear structure to take us through the magic hours
We will rest together and then have a breakfast feast, move and settle together, finishing at lunchtime on Sunday.

I love this kind of work more and more as I understand on a profound level the energy we can send out to our surroundings for love and more healing when we combine our intentions, our honesty and our heart.

Cathy has been working in embodied movement practice for many years, with a background in theatre, writing and shamanic practice. She is a founding member of Open Floor International and works extensively in Europe and the UK .For more details about her work and background see www.humans-being.co.uk

Booking

PRACTICAL DETAILS

Price: €160

Early booking period until 31 August: €140

The booking is complete only with the payment of €20 non-refundable deposit.

Venue

Rehearsal room of the Experidance group

Budapest, Váci út 152

TIME SCHEDULE

  • Fri. 18-21h
  • Saturday afternoon and night
  • Sunday until lunchtime

FURTHER INFORMATION

fejer.peter@ritmusok.hu

Közzétéve: Fejér Péter

A 5Rhythms teacher living in Budapest, Hungary.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: