5Ritmus® mozgásmeditációs műhely Fejér Péter akkreditált tanár
és Lőrincz Éva pszichodramatista vezetésével
2023. május 26-29.
Ezen az elvonuláson azt gyakoroljuk, hogy hogyan tudunk egyre otthonosabban jelen lenni különböző kapcsolódási helyzetekben. Az otthonosabb jelenlét pedig megteremti a lehetőségét, hogy aktívan vegyünk ezekben részt, a magunk módján formálva is a kapcsolódásokat. Ebben a gyakorlásban és tanulásban a vezérfonalunk Gabrielle Roth 5Ritmus térképe lesz.
Az Áramlás ritmusa megtanít arra, hogy hogyan tudunk belehelyezkedni egy közegbe. Beleengedni magunkat, közel kerülni hozzá, összekapcsolódni azzal, amit érzékelni tudunk ebből, összekapcsolódni a közeg minket érő hatásaival. Olyan ez, mint amikor összehangolódunk például egy színház közönségével, ahogy ott ülünk köztük, és érezzük, ahogy a fények sötétedésével a zsibongás is elcsitul és az egész tömeg együtt kezd figyelemmel várakozni arra, hogy felgördüljön a függöny…
A Staccato ritmusa segít abban, hogy otthonosabban tudjunk üzeneteket küldeni és fogadni másoknak és másoktól. Segít kapcsolódást kezdeményezni, elfogadni vagy akár elutasítani. Segít nekünk tisztán megjeleníteni magunkat, láthatóvá tenni határainkat, körvonalainkat. Így zavaros összeolvadás helyett tisztán és világosan léphetünk kapcsolatba a másikkal.
A Káosz ritmusa talán a legfontosabb tanító. Segít megtalálnunk az otthonosságot olyan helyzetekben, amiket nem tudunk irányítani, ahol úgy érezzük, hogy elvesztjük a kontrollt. A káosz ritmusának gyakorlása segít abban, hogy elengedjük ragaszkodásunkat az irányításhoz, rugalmasabbá és ellenállóbbá tesz, és ezzel a nagyobb szabadság felé hív.
A Líra ritmusa arra hív, hogy túllépjünk azon, hogy mi mit szeretnénk és a teljes összképet lássuk. Ezáltal annak adjunk teret, ami a legszebb, legjobb összhangot eredményezi. Nem az lesz a fontos, hogy mi hogyan teremtünk kapcsolatot, hanem az, hogy az Univerzum hogyan válik összekapcsolódottabbá, harmonikusabbá a mi cselekedeteink által is.
A Csend ritmusa a szemlélődés gyakorlásában segít. Eltávolodva szándékoktól egyszerű megfigyelővé válva értékítéletek nélkül rátekintünk arra, ami épp történik. Rácsodálkozunk a kapcsolódások sokszínűségére, szépségére.
Ezen az elvonuláson kapcsolatba lépünk tudatalattink bölcs intuíciójával, és emberlétünk közös hömpölygő áramlásával. A mozgás meghívása, a mozgásra hangolódás nem igényelnek képzettséget. Bárki, aki csatlakozik, az iránymutatások segítségével képes lesz mozgásba hozni testét. Aki pedig kötetlen, improvizatív módon megmozdítja testét, és nyomon követi azt, ami ebből kialakul, az mélyreható szinten megmozdítja a pszichéjét is és ezáltal képes lesz kapcsolatba lépni saját, mélyben lappangó energiaforrásával is. Ez a folyamat végső soron az élet felébresztése.

Fejér Péter a 90-es években kezdett csoportfolyamatokat facilitálni. Pedagógiai, filozófiai és gazdasági végzettsége van. Dolgozott
kutatásszervezőként, üzleti tanácsadóként, tanárként és trénerként. 2011-ben Gabrielle Roth-tól kapta meg az 5Ritmus tanári akkreditációt. Heti rendszerességgel tanít Budapesten és számos városban tart műhelyeket Magyarországon és szomszédos országokban.

Lőrincz Éva: “Magyar, esztétika és kommunikáció szakos bölcsészként végeztem, majd néhány évig a legkülönbözőbb munkahelyeken és területeken dolgoztam, miközben elvégeztem a Magyar Pszichodráma Egyesület pszichodráma vezető képzését.
Pszichodráma csoportokat vezetek és life coachként egyéni tanácsadással is foglalkozom. Szeretném, ha munkámban érezhető lenne tanítóm, Max Clayton végtelen életszeretete, humora és könnyedsége, és szakmaiságomat a tőle tanult természetes, “tiszta és friss” szemlélet hatná át.”
Jelentkezés
Mikor
2023. május 26-29.
Első nap 17-kor kezdünk, és utolsó napon délután 1-kor fejeződik be a csoportfolyamat és azután közös ebéddel zárjuk a műhelyt. A műhelyen összesen 18 órányi csoportmunka lesz.
Hol
Piliscsév
Árak
- Teljes ár: €110 (fizetni forintban is lehet majd a műhely kezdetekor érvényes középárfolyamon)
- Ha helyben laksz, akkor a szállás ára 18 000 Ft a három éjszakára összesen. Ágyban és sátorban is ugyanennyi.
- Aki helyben száll meg, azokat 7 szobába tudjuk elszállásolni, szobánként 2-3 fővel. A szobák egy része nagyobb kapacitású lenne, de nem töltjük fel az összes ágyat, hogy ne legyünk olyan zsúfoltan.
- Előjelentkezési ár április 23-ig: €80
- A bejelentkezés €20 (vagy 8000 Ft) vissza nem téríthető előleg befizetésével válik érvényessé.
- Aki hozza a párját, annak a párja féláron jöhet.
- Az előjelentkezési időszak alatt lehetőséged van támogatott helyet kérni, amennyiben az anyagi helyzeted ezt indokolja. A jelentkezéskor írd ezt be az üzenet mezőbe.
Ha esetleg le kellene mondanunk a műhelyt, akkor a befizetett előlegeket visszaadjuk.
Étkezés
Lehetőséged van étkezéseket rendelni. Várkonyi Ági főz majd nekünk finom és egészséges vegetáriánus ételeket. Ha bejelentkezel, akkor elküldjük az étkezések tudnivalóit.
Nyelv
A tanítás angolul és magyarul történik.
Kapcsolat
Goldgruber Katalin goldgruber.katalin@gmail.com






5Rhythms workshop with Péter Fejér, certified teacher
and Éva Lőrincz, psychodrama facilitator
26-29 May 2023
In this retreat, we practice how to become more and more at home in different situations of connection. And being more present creates the possibility to actively participate in them, shaping the connections in our own way. Gabrielle Roth’s 5Rhythms map will be our guide in this practice and learning.
The rhythm of Flowing teaches us how to place ourselves in a medium, in the texture of a situation. Hot to let ourselves in, to get close to it, to connect with what we can perceive from it, to connect with the effects it has on us. It’s like when we are in tune with the audience in a theatre, for example, sitting there, and we feel that as the lights go down, the noise dies down and the whole crowd starts to listen together, waiting for the curtain to rise…
The rhythm of Staccato helps us to feel more at home sending and receiving messages to and from others. It helps us to initiate, accept or even reject connection. It helps us to visualize ourselves clearly, to make our boundaries and outlines visible. So instead of a confused merging, we can connect with the other person clearly and distinctly.
The rhythm of Chaos is perhaps the most important teacher. It helps us find a sense ease in situations we cannot control, where we feel we are losing control. Practicing the rhythm of chaos helps us to let go of our attachment to control, makes us more resilient, and in doing so invites us towards greater freedom.
The rhythm of Lyrical invites us to move beyond what we want and see the big picture. In doing so, we follow the the unfolding beauty of the situations as they arise. It will not be how we connect that will be important, but how the Universe becomes more connected, more harmonious, through our actions as well.
The rhythm of Stillness helps us to practice contemplation. Moving away from intentions and becoming a simple observer, we look at what is happening without judgement. We discover the diversity and beauty of connections.
In this retreat, we connect with the wise intuition of our subconscious and the shared flow of our humanity. Inviting movement, attuning to movement, requires no training. Anyone who joins in will be able to move their body with the help of the guidelines. And anyone who moves their body in a loose, improvisational way and follows what emerges from it will also move their psyche on a profound level and thus be able to connect with their own deep-seated energy source. This process is ultimately the awakening of life.

Péter Fejér
“I believe that we all have the capacity to become fully embodied souls, and fully inspirited bodies. Body and soul are in union within us and dance is a powerful tool to bring these aspects of our existence closer together. The only thing we need to do is to move and be open to whatever is unfolding through the movement.”

Lőrincz Éva
“I have degrees in literature, philosophy of aesthetics and media studies. I learnt psychodrama from Max Clayton. For more than ten years I mainly work as psychodrama group leader and as life coach. I hope to embody my master’s humor and love of life in my work.”
When
26-29 May 2023
On the first day we start at 17:00 and on the last we finish at 13:00 with the group process, and then we can share a lunch together. Altogether we’ll have 18 hours of group work.
Where
Price
Full price of the workshop: €150
Early booking price until 23 April: €120, with a non-refundable deposit of €20
Accommodation in beds or in tent (if you bring one): €50 for the three nights together. There are 7 rooms for the participants and there will be 2-3 people in a room, no more.
If your life partner applies he/she is entitled to a 50% discount (from the actual price based on his/her application date).
Special price for participants from Romania, Serbia, Slovakia: €110 (early booking until 23 April: €80, with a non refundable deposit of €20)
Meals
It’s possible to order food. It’s optional, but very recommended, as there is very little else nearby and we invited a cook who’ll make delicious and healthy vegetarian meals.
Contact
Katalin Goldgruber goldgruber.katalin@gmail.com
Teaching will be in English and Hungarian.




