A mozgás szabadsága – törölt

5Ritmus sajátélmény csoport (20 óra)

2022. október 11. – december 6.

Az 5Ritmus dinamikus mozgásmódszer a testünkhöz, a testi érzeteinkhez való kapcsolódáson keresztül felébreszti a kreativitást, a kapcsolódást és a közösségben levés élményét. Gabrielle Roth amerikai táncos, zenész, színházi rendező hozta létre a hetvenes években, és továbbfejlesztette 2012-ben bekövetkezett haláláig.

Alapvető gondolata az volt, hogy az ember képes a legcsodásabb mozdulatokra, és képes megtalálni az egységet a vágyai, érzelmei, gondolatai és mozdulatai között — amennyiben ezt megengedi magának. Gabrielle számára a szabadságunk legnagyobb akadályai mi magunk vagyunk. Így fogalmazott: “Mindannyian 100%-ban intuitívként jövünk a világra; csak annyiról van szó, hogy visszaszerezzük jogos örökségünket. Ehhez ki kell térned a saját utadból, le kell vetkőznöd azokat a dolgokat, amelyek gátolják, elterelik, szétszórják, elnyomják és lehangolják intuíciód természetes táncát.”

Az intuitív mozgási szabadságunk visszaszerzése során öt jellegzetes mintázattal találkozunk. Ezek mozgási élményeken keresztül való megismerése segít a szabadságunk megélésében. Ezeket hívta Gabrielle ritmusoknak. Az öt ritmus tehát nem valami olyasmi, amit megtanulunk, hanem olyan kapuk, amiken keresztül rátalálunk a magunk ösztönös szabadságára.

A kurzuson való részvételhez nincs szükség táncos tapasztalatra, vagy bármilyen tudásra. Fizikai ügyesség vagy erőnlét sem szükséges. Mindenkit szeretettel várunk úgy, ahogy vagy, ahogy mozogsz, ahogy épp részt veszel.

Egy-egy alkalom négy órás lesz, ami bőven ad időt nekünk arra, hogy ismerkedjünk az 5Ritmussal, elmélyüljünk a tánc gyakorlásában, és reflektáljunk arra, ami történt. Bővülni fog a képességed a szabad mozgás megélésére, és ezzel bővül a képességed a szabadság megélésére mindenestül. Bővülni fognak az ismereteid magadról, a mintáidról, és inspirációt kaphatsz másoktól, új mintákat próbálhatsz ki és tehetsz magadévá.

Az Áramlás arra bátorít, hogy “belakd a zenét”, folyékony és folyamatos mozgásra invitálva. Az Áramlás a föld és a női energiák tánca, lehetőség arra, hogy megtapasztaljuk és a testünkben megvalósítsuk a befogadást.
(Fénykép: SplitShire, Pixabay)

A Staccato a belső energiánk kifelé való megjelenése, mely tiszta kezdetekkel és lezárásokkal rendelkezik. Letisztult mozdulatok, pontos kifejezés. A Staccato a férfi energiát, a tüzességet jeleníti meg.
(Fénykép: Free-Photos, Pixabay)

A Káosz ritmusában nincs struktúra, elengedésre, szabadságra hív. Mindenestül átadjuk a testünket a zenének, a ritmusnak, a lüktetésnek. Feloldódunk a kreatív szabadságban.
(Fénykép: Barney Moss)

A Líra könnyed, keresetlen, tágas. Teret ad ismétlődő mozdulatok felfedezésére, és azokon keresztül a transz állapotába való belekóstolásra.
(Fénykép: Erik Dungan)

Végül a Csend ritmusa általában lelassuló, kiüresedő. A test megtalálja a tökéletes nyugalmát a mozgásban, a lélegzetben, a létezés egyszerűségében.
(Fénykép: Pavel Pajak)

Keretek, árak

A csoportot vezeti: Fejér Péter, akkreditált 5Ritmus oktató.

A foglalkozások kéthetente kedd esténként lesznek 6-10-ig.

A teljes kurzus ára: 32 000 Ft, mely előre fizetendő, legkésőbb az első alkalom kezdetéig.
Korai jelentkezési kedvezmény! Jelentkezz be legkésőbb szeptember 13-ig, és fizesd be a teljes díjat, és kapsz 6000 Ft kedvezményt. Tehát szeptember 13-ig befizetve a díj csak 26 000 Ft.

Helyszín: Dance Show, Pécs, Czinderi utca 6.

Fejér Péter, 5Ritmus oktató

Azért tanítok, hogy segítsek az embereknek kapcsolódni a saját erejükhöz. Hiszek benne, hogy mindannyian rendelkezünk azzal a képességgel, hogy teljesen megtestesült lelkek és lélekkel teljesen átitatott testek legyünk. Ezek a dimenziók a táncban össze tudnak kapcsolódni, párbeszédbe tudnak kerülni. Az én életemet alapvető szinten formálta át a tánc és ezeket a jótéteményeket szeretném megosztani.

Számomra a tánc nem munka, hanem szenvedély, és gyógyír. Segít a szétszakadt részeim újraegyesítésében, segít az életenergiám szabadabb áramlásában. Ahogy tanítóm, Gabrielle Roth írta egyszer: “Az életbe visszavezető utam az eksztatikus táncon keresztül vezetett. Úgy tértem vissza a testembe, hogy megtanultam megmozdítani az énemet, hogy a saját táncomat táncoltam belülről kifelé, és nem kintről befelé.”

Freedom of Movement

5Rhythms series of classes, 5 events, 20 hours total

5Rhythms is a dynamic method of movement that awakens creativity, connection and the experience of being in a community through the connection to our body and our bodily sensations. It was created by American dancer, musician, theater director Gabrielle Roth in the 1970s and continued to develop until her death in 2012.

Her basic idea was that man is capable of the most wonderful movements and is able to find unity among his desires, emotions, thoughts and movements – if he can afford it.

For Gabrielle, the biggest obstacles to our freedom are ourselves. She put it this way: “We all come into the world 100% intuitively; it is just a matter of regaining our legitimate heritage. To do this, you have to get out of your own way, you have to undress the things that block, divert, scatter, suppress and depress the natural dance of your intuition.”
In regaining our intuitive freedom of movement, we encounter five distinctive patterns. Getting to know them through movement experiences helps us experience our freedom. These are what Gabrielle called rhythms. The five rhythms, then, are not something we learn, but gates through which we find our own instinctive freedom.

With whom?
Péter Fejér is a certified 5Rhythms teacher, from Hungary
https://www.5rhythms.com/teachers/Peter+Fejer

When?
Every second Tuesday evening October 11 to December 6 at 18:00-22:00

Where?
Dance Show, Pécs, Czinderi utca 6.

Price and hours:

32 000 HUF full price, to be paid at the first event. Or you can apply before 13 September to get a disount and pay only 26 000 HUF for all the five occasions.

  • October 11. 18:00-22:00
  • October 25. 18:00-22:00
  • November 8. 18:00-22:00
  • November 22. 18:00-22:00
  • December 6. 18:00-22:00

Booking

Közzétéve: Fejér Péter

A 5Rhythms teacher living in Budapest, Hungary.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: