Tavaszköszöntés szabadtéren a tavaszi napéjegyenlőség napján
Normafa – Csacsi rét, 2021. március 20. 10:30-tól
Frissítés! Az új járványügyi szabályok némiképp ezt az eseményt is érintik. Belterületen mindenhol kötelező lesz a maszk hordása, de külterületen ez továbbra sem kötelező, tehát az erdőbe beérve már le lehet majd venni. Viszont minden helyszínre vonatkozik az a rendelkezés, hogy a szociális kapcsolódást a minimumra kell korlátozni, és mindenkitől lehetőleg másfél méteres távolságot tartani. Kérlek majd figyeljetek erre. Köszönöm.
Ezen a napon van a Tavaszpont, vagyis az a pillanat, amikor a nappal ugyanolyan hosszú, mint az éjszaka, vagyis a tavaszi napéjegyenlőség.
Kimegyünk az erdőbe, a természetbe megünnepelni a tavasz közeledtét és a tél elmúlását. Sok népi hagyományban ilyenkor ijesztő ruhába öltöztek páran, hogy elijesszék a telet. Arra gondoltunk, hogy az ijesztő ruhát arcfestéssel helyettesítjük majd! Befestjük egymást, táncolunk, hogy elmúljon a tél és a végén le is tisztítjuk egymást, hogy megtisztulva, tavaszt várva térjünk vissza az erdőből.
Március 20-án, szombaton f11-kor találkozunk a Normafa Síházzal szemben lévő székelykapunál, az erdő bejáratánál. Onnan a Csacsi réthez fogunk elkirándulni, és ott fogunk majd táncolni. Hozz bőven innivalót, és azon felül még legalább egy liter tiszta vizet a mosakodáshoz.
Az eseményen adománydoboz lesz kitéve. A teljes befolyt összeget a Jane Goodall Intézet számára juttatjuk el. Víziójuk “egy olyan, egészséges bolygó megteremtése, ahol az emberek kellő együttérzéssel hozzák meg mindennapi döntéseiket ahhoz, hogy fenntartható módon és harmóniában élhessenek egymással, a környezettel és az állatokkal.”

Az eseményt Fejér Péter, akkreditált 5Ritmus tanár facilitálja
Fejér Péter a 90-es években kezdett csoportfolyamatokat facilitálni. Pedagógiai, filozófiai és gazdasági végzettsége van. Dolgozott
kutatásszervezőként, üzleti tanácsadóként, tanárként és trénerként. 2011-ben Gabrielle Roth-tól kapta meg az 5Ritmus tanári akkreditációt. Heti rendszerességgel tanít Budapesten és számos városban tart műhelyeket Magyarországon és szomszédos országokban.