Lelki munka férfi módra

Írta: Fejér Péter, 2021. február 20. Címkép: Nebojsa Mladjenovic (Creative Commons licensz)

Lelki munka férfi módra

Felástam a kertemet, kiszedtem sok sziklát, jó sáros is lettem, és aztán mindebből kinőtt ez az írás. Talán nem a legmegszokottabb konyhakerti termény, de amilyen az én kertem, én bizony mindennek örülök, ami abból terem. Valami megérlelődött bennem, ezért leírtam nektek. És nem csak férfiaknak.

Sokan mondják, hogy a nők nyitottabbak a lelki fejlődésre, változásra, míg a férfiak nem is akarnak ilyen dolgokkal foglalkozni. Én is azt gondolom, hogy van ebben némi igazság, de szeretném árnyalni ezt a képet. Lehet, hogy a férfiak is átmennek lélekformáló folyamatokon, csak talán kevésbé vesszük ezt észre? Azt hiszem, hogy alapvető különbségek vannak abban, ahogy a nők és a férfiak keresztülmennek lelki átalakulásaikon. A nők csoportosan csinálják ezt, a férfiak inkább egyedül. A nőknél az ilyen folyamatok szavakkal is ki vannak mondva, a férfiaknál némán történik mindez. A nők ezt az életük szerves részének tartják, a férfiak inkább úgy élik meg, hogy az életük folyásának egy kényszerű szünetéről van szó. Nekem most személy szerint azért jutottak ezek most eszembe, mert én magam belekerültem egy ilyen helyzetbe, és ezért észre tudtam venni, hogy mi is zajlik velem. Ha úgy tetszik felnyílt a szemem arra, amit én is és mások is gyakran csinálnak, csak nincsenek rá szavaink, és ezért elsiklik felette a figyelmünk.

Pár napja azon kaptam magam, hogy a kerti munkába belefeledkezve épp derékig állok egy sáros gödörben, miközben már rámsötétedett, miközben az eső is esik és az átvizesedett hajamról annyira csurog a víz, hogy nem látok ki a szemüvegemen, miközben amúgy is február van, és a földbe mélyen beágyazódott sziladarabokat próbálok az ásóval kifeszegetni. És mindezt Élvezem! Ez lepett meg a legjobban. Ezer okom lenne rá, hogy szarul érezzem magam, olyan feladatot csinálok, amire senki nem kért és a józan eszemmel magam se látom át, hogy mi értelme is lenne, és mégis élvezem. Erőlködök, lapátolok, feszegetem a sziklákat, ahelyett, hogy bemennék a lakásba, letusolnék forró vízzel és főznék egy finom teát. Elég régóta az életem része az, hogy mások lelki folyamatait facilitáljam, és ezért jó szemem van rá, hogy észrevegyem azokat a helyzeteket, amikor minden racionalitással szembemenve csinál valaki valamit, és közben azt élvezi. És ilyenkor tudom, hogy épp valami fontos dolog zajlik. Ilyenkor ha megpróbálom megragadni, hogy mi is az a fontos dolog, akkor lehet, hogy elvesztem azt, de ha hagyom, hogy történjen, akkor magától ki fog bomlani, meg fogja magát mutatni. Teret kell neki adni, végig kell haladni a folyamaton.

A férfiak a fizikai kihívásokban sokkal otthonosabban mozognak, mint az érzelmi vagy lelki vonatkozású dolgokban. Ezért nem csoda, ha ez az a terület, ahol a lelkünk meg tudja találni azokat a helyzeteket, amin keresztül végbemehet bennünk az amúgy nagyon is szükséges lelki munka. Ha találunk ilyen feladatot, és elegendő időn át elegendő elkötelezettséggel csináljuk, akkor végigmehetünk nagyon komoly és mélyreható lélekformáló átalakuláson is. Egy barátom mesélte, hogy amikor új helyre költöztek, akkor nem bírt ellenálni a vágynak, hogy kigazolja a kertet. Nagyon szorosan összenőtt indákat, bokrokat irtott ki, pedig akár ott is hagyhatta volna, vagy megbízhatott volna egy kertészt. De ő valahogy érezte belül, hogy ezt neki kell megcsinálnia kéziszerszámokkal. Azt hiszem könnyű meglátni azt a szimbolikát, ami a kert földjében lévő sziklák kiszedésében, vagy az elharapózott gazok kipucolásában rejlik. A saját kertünk megtisztítása egyben a lelkünk kertjének megtisztítása is lehet. Más pedig esetleg kerítést épít, vagy kutat ás, esetleg nem bír ellenállni egyetlen hegycsúcsnak sem, és mindet meg kell hódítania. Számomra ezekben a tevékenységekben nem az az érdekes, hogy hogyan lehet “megfejteni”, hogy mit “jelentenek”, hanem az, hogy hogyan tudunk ezeknek méginkább terepet adni, és teret engedni a kibomlásuknak.

Épp annyira szükségük van a férfiaknak lelki átalakulási folyamatokra, mint a nőknek. Sajnos azonban a társadalmi hozzáállásunk tabusította a férfiak érzelmi világát. A fiúk – ugyebár – nem sírnak. Ami persze nem igaz, de ez a közvélekedés beleneveli a férfiakat, hogy az érzelmi életük igazán fontos részeit egyedül éljék át, épp ezért nincs is szükségük rá, hogy szavakkal azt el tudják mesélni. Jó lenne, ha ez a hozzáállás megváltozna a társadalomban, de kár lenne erre várni. Ha te is olyan ember vagy, akár férfi, akár nő, akinek nehezére esik az érzelmekről beszélni. Ha olyan vagy, aki nehéz helyzetben inkább elbújik mások elől, minthogy bevonjon másokat is problémájába, akkor eszedbe juthat, hogy talán találhatsz olyan tevékenységet, amin keresztül átélheted azt, amire szükséged van. Sőt, nem is úgy kellene fogalmaznom, hogy találhatsz ilyet, mert talán lehetetlen az ilyesmit kitalálni. Ez inkább úgy történik, hogy csinálunk dolgokat, történnek velünk dolgok, és megengedjük, magunknak, hogy elmélyedjünk olyasmiben, amiről azt se tudjuk miért csináljuk. És ilyenkor mindig jön majd valaki, aki megkérdezi, hogy ezt miért csináljuk. És erre az egyetlen helyes válasz az, hogy “nem tudom, de talán majd kiderül”. Érdemes már előre gyakorolgatni ezt a választ. A férfiak számára önmagában ez az egyetlen dolog már forradalmi jelentőségű lehet. Ki tudod mondani ezt az egyszerű választ? Ki tudod mondani egy adott pillanatban, teljesen őszintén és emelt fővel, mindenféle kényelmetlenségérzet nélkül, hogy fogalmad sincs miért ásod a kertet / gazolod az árokpartot / bontod le a régi sufnit? Ha igen, akkor nyert ügyed van. Az azt jelenti, hogy meg tudod engedni a lelkednek, hogy kifejezze magát ezeken a munkákon keresztül, és teret adsz magadban a változásnak, amit ezek a munkák hozni fognak.

Kulcsfontosságú szerintem ezekben a helyzetekben, hogy itt nem agyalásról van szó, ez nem valamiféle okoskodás vagy belemagyarázás, hanem valami olyasmi, amit mélyen érzel a zsigereidben. Olyan tevékenység, ami közben azt érzed, hogy pont a helyeden vagy, pont ezt kell csinálnod. És ez fizikai munka. Sőt, talán kijelenthetem, hogy nincs lelki munka fizikai munka nélkül. A testünk-lelkünk egy rendszert képez, és mindaz, amit fizikailag megcsinálunk, különösen ha az fizikailag kimerítő és nehéz, az maradandó emléknyomot hagy minden porcikánkban. A sejtjeinkben történik a változás. Amiről csak gondolkodunk, vagy mesélünk, az könnyen bennemarad a koponyánkban és érintetlenül hagyja a testünk nagyrészét. Mindez persze nem történik meg egy varázsütésre. Rendszeresen csináljunk olyasmit, amibe élvezettel izzadunk bele! Ha az ilyen tevékenységek az életünk természetes részei, akkor lelkünk problémagócai meg tudják majd maguknak találni azt a fizikai munkát, amin keresztül kigubancolódhatnak. Ha viszont nem szoktunk ilyen tevékenységeket csinálni, akkor ezek a gócok és gubancok egyre csak gyülekezni fognak.

A fizikai munka nem alantas, sőt, a legspirituálisabb dolog is lehet. Lelki változás megtörténhet a szavak nélkül is. Ha nem tudod, hogy miért csinálod azt, amit épp élvezettel csinálsz, az egyáltalán nem baj. Jön a tavasz, találj valahol te is egy kertet, amit megművelhetsz!