Ha a világ fejreáll…

(Fejér Péter, 2020. szeptember 23.)

Mit tegyek, ha a világ fejreáll körülöttem? Ha már megrendül a bizalmam abban, amire eddig támaszkodtam? Amikor minden összedőlni látszik?

Táncolj. Táncolj többet, táncolj elkeseredettebben, táncolj szabadabban. A tánc nem oldja meg a problémáidat, de megold “téged”. A felfordulás okozta bizonytalanságból visszaránt önnön biztonságodba. A tánc talajt ad a lábad alá, tüzet a szívedbe, teret teremt a mozgáshoz, az utadhoz.

Melyik ritmust a legfontosabb gyakorolni ilyen kaotikus helyzetben, amibe kerültünk? Mindet. És nem viccelek. Minél nehezebb helyzetben érzed magad, minél inkább elveszted az irányodat, a támpontjaidat, annál fontosabb, hogy az összes ritmust egyre odaadóbban gyakorold. Pont a kaotikusság és talajvesztettség fog arra késztetni, hogy elhagyj dolgokat, hogy egyszerűsítsd a táncod, de pont ez akadályoz meg abban, hogy megleld magad számára az igazi átalakulást, az igazi gyógyírt.

Az áramlás ritmusának gyakorlására mindig szükséged van. Gyakorolnod kell, hogy hogyan tudod újra és újra megtalálni a biztos talajt a lábad alatt, hogyan tudsz visszatalálni az egyensúlyodba, miután valami kizökkentett, hogyan tudsz újra feloldódni és elindulni, miután valamitől lefagytál. Az áramlást gyakorolnod kell, hogy a legváratlanabb körülmények között is megtaláld a benned élő gyengéd, megtartó erőt. Az áramlást gyakorolnod kell sokat, hogy mindez a véreddé váljon, hogy akkor is ott legyen veled, amikor elveszted a fejed, amikor elfáradsz, amikor az elméddel csak a kilátástalanságot veszed észre.

A staccato ritmusát azért gyakoroljuk, hogy ki tudjuk fejezi az életerőnket, hogy együtt tudjunk mozdulni a vágyainkkal, hogy követni tudjuk mások útmutatását és útmutatás lehessünk mások számára. A staccatot sokat gyakorold, hogy otthonosan mozogj benne, hogy természetessé váljon számodra, hogy a zsigereidben is érezd, hogy te élsz, hogy neked jogod van láthatóvá válni, hogy fontos az, ami általad megjelenik a világban. A staccatot olyan sokat gyakorold, hogy akkor is tudj világítani, amikor elveszted a hited magadban. Ha el is keseredsz és tehetetlennek érzed magad, a tested tánca emlékeztetni tud, hogy nem vagy akárki! Veled nem lehet ám csak úgy kibabrálni! Te újra talpra állsz, újra kiállsz magadért, tovább haladsz, bármi történjen is.

A káosz ritmusa segít nekünk, hogy minden változásra úgy tekintsünk, mint egy hullámra, amit meglovagolhatunk, ami tovább tud minket vinni. A káosz ritmusa alázatra nevel: gyakran nem vagyunk urai annak, ami történik velünk, és ahelyett, hogy azon küzdenénk hiábavalóan, hogy uralmat szerezzünk az események fölött, inkább azzal mozdulunk, ami épp adódik. A káosz ritmusa megtanít a folyamatos elfogadásra, a folyamatos változásra. Addig gyakorold a káoszt, míg úgy tudsz mozogni, hogy tökéletesen rá tudsz hangolódni az események áramlására, a világ vibrálására, hogy már el is felejted, hogy te vagy ebben benne, és egyszerűen csak követed azt, ami zajlik, egyszerűen csak egy aprócska ponttá válsz a folyamatosan mozgó tájképben. “Én” helyett “mi”, csinálom helyett “aktív részese vagyok”.

A líra ritmusa éppolyan fontos, mint az előzőek. A líra segít megtalálni a könnyedséget, a humort, a szabadság érzését mindabban, ami épp történik velünk. Ez gyakran tűnhet oda nem valónak egy komoly vagy nehéz helyzetben. Mégis, ez az, ami a legsötétebb pillanatokon át tud minket segíteni. A líra tud minket emlékeztetni, hogy végső soron mindig is szabadok vagyunk. A líra gyakorlása azért elengedhetetlenül fontos, hogy erről a szabadságról ne csak elméleti tudásunk legyen, hanem meg tudjuk azt élni minden porcikánkban, minden körülményben, bármilyen lelki vagy fizikai állapotban.

A csend ritmusa eggyéválás az univerzummal, a misztériummal, a világ végtelen tágasságával. A csend ritmusának gyakorlása elengedhetetlenül fontos, hogy mindig, újra és újra megtalálhassuk a letisztult harmóniát, az éteri szépséget, a ki nem hunyó reményt. A csend ritmusát mindenképp gyakorolnunk kell, még akkor is, ha ez az, amit a legkönnyebben elhagyhatónak élünk meg néha. Pedig a csend ritmusa az, ami újra életet lehelhet a lelkünkbe. A csend a lélek tápláléka.

Adj magadnak időt, teret, lehetőséget, hogy gyakorold a táncodat. Ne várd el, hogy a táncod folyton támogasson téged. Néha a tánc erőt ad, új energiával tölt meg minket. És sokszor pedig azért csináljuk, hogy gyakoroljuk, hogy újratanuljuk a táncot és azon keresztül újratanuljuk magunkat. Néha a táncban elfáradunk, de aztán azt vesszük észre, hogy utána minden könnyedebb, minden magától alakul, eltűnik az erőfeszítés és egyre megélhetőbbé válik a létezés öröme.

Ápold a kapcsolatodat a táncoddal. Oly sok embert láttam eljönni 5Ritmusra, beleszeretni ebbe a táncba fél óra után, majd elmaradozni pár órával később, amikor az első eksztatikus élmények után beleütköztek a saját maguk által felhúzott korlátaikba. A tánc akkor tud igazán mélyen átalakító erejű lenni, ha a kezdeti lelkesedésedet tovább tudod vinni, és tudsz vele együtt dolgozni, elfogadva, hogy nem mindig egyszerű és nem mindig kényelmes. A tánc kihívás, a tánc kaland, a tánc teremtő erő.

Azért táncolunk, hogy túléljünk, és a ritmus mutat nekünk utat, mint Ariadné fonala, melyet követhetünk napjaink kaotikus tempójában. A káosz az elme szabadrepülése, az ösztönös léthez való visszatérése, az intuícióhoz, a túlélőprogramhoz, hogy túléljük nem csak azt, ami mindenképpen megtörténne velünk hanem azt is, amit mi hozunk létre, hogy bebiztosítsuk szenvedésünket. Isten biztosít épp eleget és nincs szüksége segítségre. Isten a tánc és a tánc a szabadságba vezető út és a szabadság a mi szent feladatunk.

Gabrielle Roth