Tánc az elemekkel

Számos alkalommal végigvezettem csoportokat az őselemekkel való találkozáson, és mindig azt tapasztaltam, hogy nagyon mély megéléseket eredményez és újszerű nézőpontot nyújt ez a munka. Ahogy az őselemekkel kapcsolatba kerülünk a mozgáson keresztül, úgy a megszokott gondolkodási köreinkből kilépünk egy ősibb, mélyen emberi tapasztalás felé. A gondolataink helyett a megélésünkre koncentrálunk. Elkezdünk közeledni a bennünk élő őstermészethez. Emberként az élő természet, az élő bolygó szerves részei vagyunk.

Az őselemek iránymutatók, útjelzők ahhoz, hogy működésünk különböző oldalait észrevehessük, és azokkal újra barátságos kapcsolatot alakíthassunk ki. Ezekből a csoportfolyamatokból én is sokat tanultam, sok visszajelzést is kaptam, és néhány megélést, megtapasztalást így írásban is meg tudok ezekből osztani.

F A földelemmel való találkozás során a legfontosabb és legérdekesebb megélés, hogy milyen messze vagyunk a földtől. Rajta állunk, rajta gyalogolunk, és mégis mindent megteszünk, hogy ne kapcsolódjunk hozzá. Ha valamilyen módon mégis hozzáérünk, például megbotlunk és meg kell támaszkodnunk, vagy mezítláb sétálunk a strandon, akkor mindig a lehető leggyorsabban megszabadulunk a ránk kerülő portól, sártól. Azokat a munkákat, amik a földdel kapcsolatosak jellemzően alacsonyabbrendűnek tartjuk, mint azokat, amik gépekkel, vagy papírokkal, vagy számítógépekkel kapcsolatosak. Nagyon érdekes az a folyamat, amikor elkezdünk visszatalálni a földdel való kapcsolat fizikai érzeteihez. Megérintjük és megszagoljuk a termőföldet, szándékosan “összekoszoljuk magunkat” földdel, vagy csak egyszerűen leereszkedünk a földre és a legkülönbözőbb testrészeinkkel kapcsolódunk hozzá. Ezek a tapasztalások sokkal közelebb visznek önmagunk elemi szintű megtapasztalásához, mint bármilyen elméleti munka. A föld és én, a föld teste és az én testem. Fizikai, érintési alapú találkozás.

Egy másik izgalmas folyamat a földdel kapcsolatban az az, hogy elkezdjünk vele újra összebarátkozni. Mindannyiunknak vannak fájdalmas testi emlékei a földről, hiszen mindannyian estünk már el, ütöttük be különböző testrészeinket. Megtanultuk, hogy a gravitáció az ellenségünk, a föld kemény és barátságtalan. Ezzel szemben a tánc során elkezdjük testi szinten megtapasztalni a föld barátságosságát. Azt, hogy megtart minket, azt, hogy mindig ott van, vár ránk, mindig megbízható. Megtanulunk puhán leérkezni rá, és megtanulunk rugalmasan elindulni róla. Ezekkel a mozgásokkal szép lassan felül tudjuk írni a testünk mély berögződéseit és újra barátunknak érezzük a földet.

T A tűzelem a legtöbb ember számára sokkal ismerősebb a földnél. Ez reprezentálja az energiát, az életerőt, a vágyakat. Itt a fókuszt ezért nem arra helyezzük, hogy megismerjük ezt az elemet, hanem arra, hogy megismerkedjünk a viszonyunkkal. Hogyan viszonyulunk ahhoz a tűzhöz, ami bennünk van? Túl soknak tartjuk, vagy túl kevésnek? Vagy kiszámíthatatlannak? És hogyan viszonyulunk ahhoz, amit mások felől tapasztalunk? Védekeznünk, kell, mert túl sok? Vagy nem kapunk eleget? A tűzelemmel való tánc során ahhoz a felismeréshez tudunk eljutni, hogy a tűz mindig jelen van, de nem mindig olyan mértékben, ahogy épp a mi tudatos elvárásaink azt diktálnák. Megtanulunk azzal dolgozni, ami van. A pislákoló tűz is épp úgy érték tud lenni bennünk, mint a lobogó máglya. De máshogy kell velük táncolni. Amikor elkezdjük használni azt az energiát, amink épp van, ahelyett, hogy megpróbálnánk visszaszorítani, vagy felszítani, akkor az energiánk pontosan a megfelelő helyre fog tudni kerülni.

A tűzelemmel való munka kevésbé általánosítható, mint a föld, mert nagyon különböző az alaphozzáállásunk. Van, aki abban jó, hogy visszafogja a saját energiáját és másoktól is ezt várja el, ők sokat kaphatnak abból a megélésből, hogy szabadon engedhetik az energiájukat és mégsem “dől össze a világ”. Mások inkább folyamatosan azon küzdenek, hogy minél több energiájuk legyen, és sosem elégedettek magukkal. Ők azt élhetik meg a táncban, hogy a kevés energia is nagyon letisztult, hatékony és szép tud lenni. A kevés is elég, ha jól használjuk. Sokan rendben vannak a saját energiájukkal, és másokét szeretnék szabályozni, ők megélhetik azokat a kapcsolódásokat, amikor különböző energiaszinten lévő emberek tudnak egymással táncolni, anélkül, hogy az bármelyiküknek is rossz lenne.

V A víz elem a folyamatos változást, alakulást jelenti. A puha erőt, a szabadságot és rugalmasságot. A nyári elvonulás sokak számára legemlékezetesebb tánca volt az a két óra, amikor az egész csoport “vízzé változott”, folyamatos mozgásban, változásban, kavargásban maradtunk. Ennek az állapotnak a megélése akkor tud igazán örömteli lenni, ha már megismerkedtünk a földelemmel és a tűzelemmel. A földelem az, amire mindig támaszkodhatunk, a tüzet pedig nyomon tudjuk követni, hogy erőteljesebbé válik épp vagy elcsitul. És ezekkel a segítőkkel, támogatókkal el tudunk jutni abba az állapotba, hogy már nem küzdünk a változás ellen, hanem folyamatosan engedünk neki. Mindig csak engedünk, mindig továbbhaladunk. Nincs már szükségünk a ragaszkodásra, a megtorpanásra. Ez egy olyan állapot, amit elméletben mindenki jónak szokott tartani, és a gyakorlatban szinte soha nem szokta megélni. Pedig nem olyan nehéz és egyáltalán nem áll távol emberi természetünktől. A tánctér egy olyan terepet kínál, ahol egyszerű formában és apró lépésekkel tudjunk kipróbálni ezt az élményt. Amikor testi szinten már ismerőssé válik, akkor az életünk többi területére már könnyebben ki tudjuk terjeszteni.

L A levegő elem a könnyedséget szimbolizálja. Láthatatlan, és mégis mindenhol jelen van. Folyamatosan táplál minket, minden lélegzetvétellel éltető oxigént ad nekünk. A vízhez hasonlóan a szél is állandó változást hoz, de sokkal puhábban, finomabban, láthatatlanul. A levegő elemmel való találkozás lét nagyon is jól elviselhető könnyűségét mutatja meg. Megnyitja a kaput abba a világba, amit már nem az apró-cseprő gondok uralnak, hanem a mindent átható, bár néha láthatatlan, belső életöröm. A levegőelemmel való kapcsolódás a táncon keresztül azért különösen jó, met a tánc mindig visszahoz a jelenbe, a fizikai megélésünk valóságába, míg a levegő elem pedig folyamatosan felkönnyíti ezt. Az, aki nem haladt végig a korábbi elemekkel való találkozásokon, könnyen egyszerű képzelgésként, ábrándozásként élhetik meg ezt a táncot. Teljesen elszakadva a jelen pillanat realitásától, álomképekbe, vágyálmokba menekülve. Aki pedig soha nem kóstol bele a levegőelemmel való táncba, az leragadhat, nehézkessé válhat a többi elemmel való kapcsolódásban. Azok is táplálóak, de a levegő elem nélkül nem teljesek.

É Az utolsó elem, amivel dolgozni szoktam, az éter. Ami egy kicsit kilóg a sorból. Eredetileg ez az az természeti elem, ami a nem anyagi dolgokat alkotja. Tehát természeti is és nem is, elem is és nem is. Ez az elem köti össze a fizikai világot az eszmék, gondolatok világával. Az anyagot a szellemmel. Nagyon izgalmas az a folyamat, ahogy ezt a teoretikusnak tűnő világot a tánc, a mozgás szintjén fizikailag megélhetővé tesszük. A szellemmel táncolunk, az anyagtalannal mozgunk, az örökkévalókat az aktuális pillanatban megformáljuk. Ezzel az elemmel táncolva a misztériumok világához kapcsolódunk, megnyitjuk magunkat az ismeretlennek, a titkoknak, a csodának.